3,86 millió utasa volt 2020-ban a budapesti repülőtérnek

2021. január 11.

A koronavírus-járvány 2020 folyamán a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét; Európában 1,7 milliárd légiutas „tűnt el”, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves forgalma pedig – szemben a 2019-ben fogadott 16,2 millió utassal – 3,86 millió fő volt.

A Budapest Airport a nyári menetrendi időszaktól kezdődően számít utasszám-növekedésre, a fokozatosan fellendülő forgalmat pedig az üzemeltető biztonságos, megújult környezettel és még magasabb szolgáltatási színvonallal várja.

A Budapest Airport 2020-ban összesen 3 859 379 induló és érkező utast kezelt, 76%-os visszaesést regisztrálva az előző évhez képest. A nagymértékű forgalomcsökkenés közel sem egyedülálló jelenség: a Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte a tavalyi évben 1,7 milliárd utas „tűnt el” a légiközlekedésből, az éves járatszám pedig 6 millióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt.

A tavalyi év nehézségei ellenére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020-ban is folyamatosan fogadott és indított járatokat.

Habár a 2019-es év volumene – utasforgalom tekintetében – várhatóan 2022-2023-ra térhet vissza, Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: már a 2021-es nyári menetrendi időszaktól is várható utasszám-növekedés, amely természetesen továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől és hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától.

A Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására" – hangsúlyozta. „Habár az elmúlt évben jelentős visszaeséssel kellett számolnunk, a munka nem állt meg a budapesti repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, és az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználtuk, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütköztek volna. Az utasokat megújult és modern környezet várja vissza, köszönhetően az elmúlt év infrastrukturális, kapacitásbővítő és digitális fejlesztéseinek. Az utasok biztosak lehetnek benne, hogy a repülőtér járványügyi szempontból is biztonságos környezet – a Budapest Airport hatékony járványügyi intézkedéseit két nemzetközi légiipari szövetség, az ACI és az EASA is tanúsítványban ismerte el 2020-ban."

Köszönhetően a korábbi évek felelős gazdálkodásának és a Budapest Airport tőkeerős tulajdonosainak, a vállalat működése továbbra is stabil, finanszírozása biztosított, így a repülőtér fejlesztése a koronavírus járvány időszakában is folytatódott.

2020 során szinte a teljes repülőtéri környezet megújult:

a Budapest Airport átadta az új, 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos és gyönyörű környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, és megépült a csomagosztályozási kapacitásokat 50%-al megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Megújult a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló terület.

A 2A Terminál indulócsarnoka új padlóburkolatot kapott, a Business és a Terminál Parkolót a terminállal összekötő sétány pedig a fejlesztéseknek köszönhetően esztétikusabb lett, és kedvezőtlen időjárás esetén is védelmet nyújt.

A mosdók kapacitása közel 75%-al nőtt, és 11 új ivókút is várja az utazóközönséget, akik a még korszerűbb és átláthatóbb tájékoztatórendszernek köszönhetően minden korábbinál egyszerűbben igazodhatnak el a repülőtéren.

Az elmúlt évben kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét.


Forrás: Budapest Airport

További híreink

Újraindítja európai hálózatát a Brussels Airlines

Hírek <p>A nyári menetrendben fokozatosan újraindítja európai hálózatát a Brussels Airlines, a szabadidős úti célokra helyezve hangsúlyt 78 útvonalat kínál a légitársaság, március végétől Budapestre is közlekednek a gépei.</p>

A nyári menetrendben fokozatosan újraindítja európai hálózatát a Brussels Airlines, a szabadidős úti célokra helyezve hangsúlyt 78 útvonalat kínál a légitársaság, március végétől Budapestre is közlekednek a gépei.

A SWISS is újraindítja budapesti járatait

Hírek <p>A nyári menetrend kezdetétől ismét közlekedni fog Zürich és Budapest közötti útvonalán a Swiss International Air Lines - közölte az Airportal.</p>

A nyári menetrend kezdetétől ismét közlekedni fog Zürich és Budapest közötti útvonalán a Swiss International Air Lines - közölte az Airportal.

Visszatérnek az Air France napi járatai

Hírek <p>A nyári menetrend kezdetétől újra napi rendszerességgel köti össze a Párizs Charles de Gaulle (CDG) repülőteret Budapesttel az Air France.</p>

A nyári menetrend kezdetétől újra napi rendszerességgel köti össze a Párizs Charles de Gaulle (CDG) repülőteret Budapesttel az Air France.