A Ryanair bejelentette, hogy 2025. november 12-től teljesen megszünteti a papír alapú beszállókártyákat.
Attól a naptól kezdve minden utas kizárólag a myRyanair mobilalkalmazásban generált digitális kóddal tud majd felszállni a légitársaság járataira. Papíralapú beszállókártya letöltésére vagy nyomtatására többé nem lesz lehetőség.
A Ryanair szerint az utasok többsége – közel 80 százalék – már most is digitális megoldást használ, így jelentősebb fennakadásoktól nem tartanak. Az új rendszernek köszönhetően gyorsabb lehet a beszállás folyamata, illetve lényegesen kevesebb papírhulladék keletkezik. Az alkalmazás további hasznos funkciókat is kínál, például előzetes étel- és italrendelést, valós idejű járatinformációkat és gyorsabb kommunikációt az esetleges fennakadások során.
Fontos ugyanakkor, hogy a légitársaság nem közölt részleteket arról, milyen megoldást kínálnak azoknak az utasoknak, akiknek lemerül vagy működésképtelenné válik a telefonjuk, illetve akik nem rendelkeznek okostelefonnal vagy megfelelő mobilnet hozzáféréssel. Kérdéses marad, hogyan tudnak majd ezek az utasok digitális beszállókártyát bemutatni.
A Ryanair újítása jól illeszkedik abba a trendbe, mely szerint egyre több iparágban vált alapvetővé a digitális beléptetés, például koncerteken és sporteseményeken is hasonló megoldásokat vezetnek be.
A döntés minden Ryanair utazót érint, ezért érdemes előre felkészülni a digitális átállásra!
Kérdések és válaszok
Mikortól vezeti be a Ryanair a kizárólag digitális beszállókártyát?
2025. november 12-től a Ryanair járataira már csak digitális beszállókártyával lehet felszállni.
Hogyan kapom meg a digitális beszállókártyámat?
A digitális beszállókártyát a myRyanair mobilalkalmazásban lehet generálni és bemutatni.
Használhatok még papír alapú beszállókártyát?
Nem, a papír alapú beszállókártyát 2025. november 12-től megszüntetik, csak digitális kártyát fogad el a Ryanair.
A digitális beszállókártya minden Ryanair járaton kötelező lesz?
Igen, 2025. november 12-től minden Ryanair járaton csak digitális beszállókártyát fogadnak el.
Miért vezeti be a Ryanair ezt a változást?
A cél a gyorsabb, egyszerűbb utazás, valamint a fenntarthatóság, mivel kevesebb papír hulladék keletkezik.
Hol tudok bővebb információt szerezni?
A Ryanair hivatalos weboldalán és mobilalkalmazásában kaphatsz részletes tájékoztatást a digitális beszállókártyáról és az utazási szabályokról.
Forrás: airportal.hu
2025-ben Bangkok fogadta a legtöbb nemzetközi utazót a világon. A friss turisztikai adatok szerint Thaiföld fővárosa megelőzte Londont, Isztambult és Hong Kongot is, miközben a globális turizmus súlypontja tovább tolódik Ázsia felé.
Újabb olasz úti céllal bővül a budapesti kínálat: a Ryanair 2026 tavaszától közvetlen járatot indít Lamezia Terme városába.
A Wizz Air 2026 nyarán jelentősen bővíti ismét Debrecenből elérhető útvonalait: három korábbi, népszerű járat tér vissza a menetrendbe, amelyek újra közvetlen összeköttetést adnak a városnak Izraellel, Hollandiával és Törökországgal.