Untitled-1

Mégsem indulnak el áprilisban a Flydubai budapesti járatai

2026. április 9.

A Flydubai a korábbi tervekkel ellentétben nem repül Dubaj és Budapest között áprilisban, az Emirates pedig a korábban tervezett öt helyett csak négyszer közlekedik hetente április második felében - tájékoztat az Airportal.

Törölte Dubaj és Budapest közötti járatait a Flydubai áprilisban „a biztonságos és megbízható működés fenntarthatósága érdekében”.

Az iráni konfliktus kezdete előtt még napi rendszerességű járatok repültek az útvonalon, március végén a légitársaság még azt tervezte, hogy áprilisban újraindítja járatait, hetente háromszor, ám most törölte a korábban bejelentett újraindló budapesti járatokat.

A mostani közlemény szerint az érintett járatokra repülőjegyekkel rendelkező utasok szabadon átfoglalhatnak a szabad ülőhelyek függvényében, vagy a repülőjegy árának visszatérítését kérhetik az eredeti fizetési módnak megfelelően.

Ritkítja járatait az Emirates is

A foglalási rendszerek adatai szerint az Emirates április 7. és 12. között öt járatot üzemeltet Budapestre, a hónap második felében azonban csak heti négyszer (kedd, csütörtök, szombat és vasárnap) repül a magyar fővárosba, a háború kitörése előtt megszokott napi rendszeresség helyett.

A térség és azon belül az Egyesült Arab Emírségek légterében továbbra is légtérkorlátozások vannak érvényben, a repülőterek szűkített kapacitással üzemelnek. Az elmúlt időszakban többször is előforduló iráni drón- és rakétatámadások idejére pedig időszakos zárások elrendelése volt szükséges.

Forrás: Airportal.hu

További híreink

Hamarosan visszatér az Air Canada közvetlen járata

Hírek <p>Idén nyáron végre visszatér az Air Canada légitársaság közvetlen Budapest-Toronto járata.</p>

Idén nyáron végre visszatér az Air Canada légitársaság közvetlen Budapest-Toronto járata.

Budapest Airport - indul a nyári menetrend

Hírek <p>160 úti cél, 220 járat és több mint 15 millió elérhető ülőhely.</p>

160 úti cél, 220 járat és több mint 15 millió elérhető ülőhely.

Flydubai: áprilistól újraindulnak a budapesti járatok

Hírek