Untitled-1

Új járatot indít a LOT Budapest és London között

2018. június 22.

Új járat indul Budapest és London között: a LOT lengyel légitársaság 2019. februárjától közvetlen járatot indít London City (LCY) Repülőtér és a magyar főváros között.

Ferihegyről a legnépszerűbb úti célra újabb járat indul a lengyel LOT légitársaság jóvoltából, jelentették be csütörtökön Budapesten. Az új járat 2019. februárjában indul és a gépek hetente 12 alkalommal repülnek majd Budapest és London között, különösen kedvező menetrenddel az üzleti utazóknak és a hosszú hétvégét kihasználni kívánó utazók számára.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági környezetben a kapcsolatoknak kiemelten fontos szerepe van, ezért is nagy előny az új járat bejelentése, amely az üzleti utazóknak kedvezhet elsősorban. Hozzátette, hogy folyamatos tárgyalásokat folytatnak a LOT-tal, hogy leküzdjék a nemzeti légitársaság hiányából eredő versenyhátrányt.

London

A LOT ezen lépésével a hatodik londoni repülőtér válik elérhetővé a Magyarországról induló utasok számára. A Temze mellett található London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) fogja az új járatokat fogadni, amely újabb előny az üzleti utazók számára, hiszen ez a repülőtér fekszik a legközelebb London belvárosához és az üzleti negyedhez, valamint közvetlen metrókapcsolattal elérhető.

Rafal Milczarski azt emelte ki, hogy a járatokat teljesítő 2 repülőgép a budapesti bázisra kerül és a következő évtől magyar pilótákat is szeretnének alkalmazni a légitársaságukban. A légitársaság az elmúlt napokban már meg is kezdte a pilóták toborzását a budapesti bázisra. Továbbá elmondta, hogy folyamatosan figyelik a magyar piacot, valamint azok lehetőségeit, amelyeket egyébként eddig rendkívül kedvezőnek találnak.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy utasaik 12%-a már így is Londonba közlekedik, ezáltal a szigetországi főváros számít a legnépszerűbb úti célnak a Ferihegyről. Napi szinten jelenleg átlagosan 11-14 járat közlekedik a 2 európai főváros között és az új járatok megindulásával Budapestről több járat fog indulni Londonba, mint Bécsből vagy Prágából – emelte ki.

A repjegy.hu oldalon már foglalhatók a jegyek az új járatokra.

További híreink

Budapest Airport: közel 8%-kal több utas, mint a rekordévben

Hírek
2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma és gépmozgásai is túlszárnyalták a 2019-es rekordév adatait.

2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma és gépmozgásai is túlszárnyalták a 2019-es rekordév adatait.

Isztambuli Stopover ajánlat: ingyenes szállás a Turkish Airlines átszálló utasainak

Hírek
Ha a Turkish Airlines légitársasággal utazik, és hosszabb átszállása van Isztambulban, egy különleges lehetőség vár Önre!

Ha a Turkish Airlines légitársasággal utazik, és hosszabb átszállása van Isztambulban, egy különleges lehetőség vár Önre!

Fedezze fel Szöult és Délkelet-Ázsiát a Korean Air légitársasággal

Hírek
A Korean Air kedvezményes ajánlatai mellett érdemes megismerni a szöuli átszálló utasok számára kínált K-Stopover és Transit Tour programokat is!

A Korean Air kedvezményes ajánlatai mellett érdemes megismerni a szöuli átszálló utasok számára kínált K-Stopover és Transit Tour programokat is!