Április ötödikén költözik a Turkish Airlines az Ataturk Airportról az új Istanbul Airportra, ez várhatóan két napot vesz majd igénybe.
A még 2018-ban bejelentett költözés a Turkish Airlines közleménye szerint április ötödikén fog elkezdődni és a tervek szerint mindössze 2 napot fog igénybe venni.
A tényleges átállás április 6-án hajlani kettőtől 14 óráig fog tartani, ezalatt nem indít és nem fogad új járatokat az új repülőtér és a korábban használt Ataturk sem. A költözés időigényessége miatt néhány járat törlésre került az április 5. hajnali három órától április 7-én éjfélig tartó időszakban.
Akinek ekkorra szól a jegye, mindenképpen figyelje a tájékoztatásokat az esetleges járattörlésről. De a légitársaság több, előzetesen meghirdetett járatot is törölt április 5-től április 20-ig.
A költözés méretét jól mutatja, hogy 1800 dolgozó vesz benne részt és 47 ezer tonnányi eszközt fognak egyik helyről a másikra átmozgatni.
Fontos, hogy a költözéssel együtt a két repülőtér IATA-kódot is cserél, az új Istanbul Airport kódja lesz innentől az IST, míg az Ataturké az ISL.
Az Istanbul Airport egyébként már 2018. október végén megnyitott, de csak limitált mennyiségű járatot fogadott. Éppen ezért a legtöbb fontos dolog, mint például a reptéri transzferek, shuttle buszok vagy akár a food court és a duty free boltok már megoldottak és kipróbáltak.
Kapcsolódó tartalmak:
Az AirBaltic legújabb Cherry Sale akciójával most kedvező árakon fedezheted fel Rigát, Helsinkit, Tallinn óvárosát vagy akár a svéd és norvég főváros hangulatos utcáit.
A Ryanair bejelentette, hogy 2025. november 12-től teljesen megszünteti a papír alapú beszállókártyákat.
A Scandinavian Airlines (SAS) a 2026-os nyári menetrendben jelentősen bővíti hálózatát, és Budapestre is több járatot indít Koppenhágából. A légitársaság közlése szerint a dán fővárosból a magyar fővárosba a jövő nyári szezon első felében naponta kétszer is közlekednek majd gépek.