Untitled-1

Air Canada kisokos – Ismerje meg Kanada vezető légitársaságát

2019. augusztus 15.

Összegyűjtöttünk néhány érdekes és fontos tudnivalót Kanada nemzeti légitársaságáról: Ismerje meg az Air Canada útvonalait, szolgáltatásait, díjait.

udta, hogy Kanada legnagyobb légitársasága az Air Canada?

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egyértelmű vezető szerepe a kanadai nemzetközi és belföldi utasforgalomban: A légitársaság gépei 6 kontinens közel 200 repülőterére tesznek meg hosszabb-rövidebb repülőutakat. 

Hazai vezető pozíciójuk mellett alapító tagjai a világ egyik legnagyobb légitársasági szövetségének, a Star Allience-nek is, melynek további 28 légitársaság is a tagja. Hogy a számok nyelvén is megmutassuk ennek a szövetségnek az erejét, íme néhány érdekes adat: a légitársasági tagok 1 300 repülőgépe 191 különböző országba éves szinten 725 510 000 utast repít el.


Tudta, hogy több díjat is nyert az Air Canada az utóbbi időkben?

Két fontos elismerést is elnyert a légitársaság az elmúlt években: 2018-ban a legjobb észak-amerikai légitársaság díját érdemelte ki a cég a Skytrax felmérésén, míg 2019. áprilisában a TripAdvisor’s Choice Airlines Awards-on megkapták a legjobb Business osztálynak járó díjat is.


Milyen szolgáltatásokat nyújt az utasoknak az Air Canada Rouge Premium Economy osztálya?

Először is, a Premium kategóriájú repülőjegyeket vásárló utasok 2 darab poggyászt adhatnak fel, ráadásul a jegy mellé elsőbbségi check-in és Priority Boarding is megilleti a Bussines utasokat, akik így elsőként, a nagyobb tömeget elkerülve szállhatnak fel a gépre.

A fedélzeten több pozitívum is szól az Air Canada Rouge Premium Economy osztálya mellett: kényelmes, 2-2-es flosztású, hátradönthető ülések, nagyobb lábtér és kellemesebb fejtámasztó rész. Az ételek a prémium minőséget képviselik, és a szórakoztató rendszer is magáért beszél, hiszen a legújabb hoolywoodi kasszasikereket lehet megtekinteni repülős közben.


És mi a helyzet a turistaosztállyal?

Az Economy osztályon utazó utasoknak sem kell aggódniuk. A nemzetközi járatokon itt is ingyenes meleg étkezést biztosít a légitársaság az utasok részére, illetve hideg gyümölcslevekkel és szénsavas üdítőkkel, meleg kávéval és teával is lehet számolni az út során. A modern kabinkialakításnak és székrendezésnek köszönhetően, a fejtámasz biztonságosabb támaszt nyújt az utasoknak, azonban a szélesebb lábrészért már fizetni kell. A fedélzeti szórakoztató központ az Economyn utazók számára is elérhető, igaz egy kicsivel régebbi filmek, illetve sorozatok közül lehet csak választani.


Van közvetlen Air Canada összeköttetés Budapest és Torontó között?

Igen, idén már a 4. évfordulóját ünnepelte a Budapest és Torontó közötti közvetlen járat. Az utakat az Air Canada leányvállalata, az Air Canada Rouge teszi meg, áprilistól egészen októberig. Sőt, a nyári menetrendben, azaz június közepétől szeptember közepéig naponta közlekedik közvetlen járat a két nagyváros között. Torontóból este 22:40 perckor indulnak a járatok, és másnap 13:15-kor landolnak a budapesti repülőtéren, míg pestről a kanadai városba 15:00-kor indulnak a gépek és az ottani idő szerint aznap, 18:40-kor érkeznek meg az utasok.


Tudta, hogy már Bécsből is van közvetlen járat Torontóba?

Az Air Canada idén jelentette be ezt az új útvonalat, melyet egész évben igénybe vehet az utazóközönség. A téli menetrendben heti öt alkalommal. míg nyáron minden nap indul egy járat Bécs és Torontó között, még hozzá nem is akármilyen gépekkel! Egy Boeing 787-9 Dreamliner fogja megtenni a kicsit több mint 9 órás repülőutat!

 

Ismeri az Air Canada Stopovert?

Egy lehetőség a kényelmes pihenésre azok számára, akik az Air Canada járatait választják, és átszállásuk alkalmával több, mint 6 órát kéne várakozniuk a repülőtéren. Az Economy, Standard és Flex jegyekkel rendelkező utasok számára ez a lehetőség 49$-ba kerül, míg az Economy, a Latitude, a Premium Economy és a Business Class utasoknak ez ingyen áll a rendelkezésükre.

 

Kapcsolódó tartalmak:

and gt; and gt; Ismerje meg Torontót - úti cél leírás, repülőjegy-árak, hasznos indormációk

and gt; and gt; Észak-Amerika az úti célja? Válogasson a legjobb ajánlatokból! 

További híreink

Lengyelország és kedvelt úti célok kedvezményesen a LOT légitársasággal

Hírek <p>Foglaljon kedvezményesen október 27-ig a LOT Lengyel Légitársaság járataira.</p>

Foglaljon kedvezményesen október 27-ig a LOT Lengyel Légitársaság járataira.

Budapest Airport: közel 8%-kal több utas, mint a rekordévben

Hírek <p>2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma és gépmozgásai is túlszárnyalták a 2019-es rekordév adatait.</p>

2024-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma és gépmozgásai is túlszárnyalták a 2019-es rekordév adatait.

Isztambuli Stopover ajánlat: ingyenes szállás a Turkish Airlines átszálló utasainak

Hírek <p><span>Ha a Turkish Airlines légitársasággal utazik, és hosszabb átszállása van Isztambulban, egy különleges lehetőség vár Önre!</span></p>

Ha a Turkish Airlines légitársasággal utazik, és hosszabb átszállása van Isztambulban, egy különleges lehetőség vár Önre!