Untitled-1

Bemutatkozása

A Wizz Air, vagy ahogy magukat nevezik, a WIZZ egy Magyarországon bejegyzett diszkont (fapados) légitársaság, amely a londoni értéktőzsdén is jelen lévő Wizz Air Holdings Plc tulajdona, és jelenleg több mint 3 000 munkatársat foglalkoztat. A repülőtársaság mindenkori célkitűzése, hogy utasai számára megfizethető repülést biztosítson.

A légitársaság bázisa hazánkban a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren található. A 2003-óta működő cég a magyar légitársaságok viszonylatában a legnagyobb méretű légijármű parkkal rendelkezik, és flottája kizárólag az Airbus A320-as gépcsalád tagjaiból tevődik össze, melyek karbantartását olyan neves cégek látják el, mint a Lufthansa Technik.

A Wizz Air 2013-ban elnyerte a legkiválóbb márkák elismerésére szolgáló Superbrands díjat, Magyarországon és Lengyelországban egyaránt. 2016 júliusában, a Skytrax minősítése alapján, a legjobb európai fapados légitársaságok közül a 7. helyet, a legjobb kelet-európai légitársaságok között pedig a 6. helyet szerezte meg.

A Wizz Air fapados légitársaság az olcsó repülőjegyekért száll harcba.

A Wizz Air légitársaság főként Európán belüli úti célokhoz kínál olcsó repülőjegyeket, azonban néhány közel-keleti és afrikai interkontinentális útvonalat is üzemeltet. Napjainkra 140-nél is több útvonalat kínál utasai számára 27 régiós bázisból, köztük olyan közkedvelt turisztikai célpontok, mint Barcelona, Madrid, Ibiza, Malaga, Lisszabon, Mallorca, Málta, Róma, Tenerife és Dubai. A repülőgépek legtöbb esetben nem a központi repülőtereken landolnak, hanem az adott várost kiszolgáló kisebb reptereken, így tudják biztosítani az olcsó utazást utasaik számára. Emellett érdemes figyelni a repülőjegy akciókat és a last minute utakat is, hogy minél kevesebbre csökkenjenek a nyaralás költségei. Annak érdekében, hogy ne maradjon le kedvezményes ajánlatainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

A Wizz Air légitársaság az utazások során nem biztosít ingyenes étkezést a járatokon, azonban lehetőség van igény szerint ételt, italt, valamint logóval ellátott ajándéktárgyakat vásárolni a gépek fedélzetén. A légitársaság gépein nincs külön turista, illetve business osztály, a fedélzetek egységesen bőrülésekkel vannak felszerelve. Mindezek mellett 2015 májusában a Wizz Air arculatváltáson ment át, melynek következtében a repülőgépek új külsőt kaptak, illetve bevezetésre került az ülőhelyválasztás, az elsőbbségi beszállás, a fejlettebb viteldíjrendszer, és további, az utasok kényelmét szolgáló megoldások.


Checkin információk

Az online utasfelvétel díjmentesen elvégezhető a légitársaság weboldalán az indulást megelőző 24 órában, de legkésőbb az indulást megelőző 4 órával. Ülőhely foglalása esetén az adott járat indulását megelőző 30 napban végezhető el az online utasfelvétel. A repülőtéri utasfelvétel elvégzése díj ellenében lehetséges. További információkért kérjük, kattintson ide.

Kapcsolódó akciók/hírek

Két új útvonal is bekerült a Ryanair nyári menetrendjébe

hír Két új útvonal is bekerült a Ryanair nyári menetrendjébe

Mutatjuk a járatokat a magyar csapat EB meccseire

hír Mutatjuk a járatokat a magyar csapat EB meccseire

Wizz Air: kilenc budapesti útvonalon növeli a járatok számát

hír Wizz Air: kilenc budapesti útvonalon növeli a járatok számát

Utasaink véleményei

Többször is utaznék a Wizz Air-el. Egyszer volt hogy ott maradt egy használt ásványvizes palack, de más nem történt. Tökéletes időpontban érkeztünk
AviationFan - 2024-10-06
Hatalmas késéssel indultunk. A repülő szűk, zsúfolt. Zökkenve tudták letenni a gépet érkezéskor.
Utas - 2024-09-30
Borzalmas a menetrend !!
Torokorszagbol akartunk haza jonni es toroltek a 23:35jaratunkat majd masnap delutan 17:00korul indult Budapestre a Gep ! 1Normalis wizz air pultot nem talaltunk sehol ! Volt merszuk azt mondani,hogy mivel toroltek a jaratunkat,hogy jott "valaki" aki osszeszedte a nepet es hotelbe vitte ahoz kepest senki nem szolt sms nem jott rolla se email !!!!! A kis gyerekekkel akik kb 2evesek a repteren az indulo terminalba ejszakazott velunk egyutt a padokon,foldon !!!! Elso repulesem nalluk es az utolso is !!
Margit - 2024-07-21
jó volt.
béla - 2024-01-16
a gép és a menetrend is rendben volt. tetszett az út.
lászló - 2024-01-16
Első repülő utam során nagyon meg voltam elégedve a légi utas kisérőkkel, maximálisan segítőkészek voltak, miután közöltem, hogy még nem repültem. Mindent külön is megmutattak, hogy működik. Az első élmény nagyon fontos, hogy a leendő utasokban erősítsék a vizz air iránti bizalmat. Továbbra is kívánom, hogy ilyen odaadó munkatársaik legyenek. Önök egyik elégedett utasa
Erzsébet - 2023-09-28
A személyzet mindig kedves. Arra a 1,5-2 órára kényelmes is a repülő. Sokat és sokszor késnek, de ez benne van a repülésben.
TetT - 2023-07-25
Minden rendben volt. Hiányoltam az üleseknél a telefon töltési lehetőséget.
Adam - 2023-03-26
Több mint 3 hete várok a pénzemre. 2023.03.01. és 2023.03.03. Foglaltam repülőjegyet . Az első foglalásnál véletlenül elírtam a foglalási kódot. Azt tanácsolták telefonon, hogy újra utaljam az összeget 146.040 ft. El is utaltam másodjára is. Közben Önök törölték a járatot. Kértem , hogy készpénzben utalják vissza számomra az összeget. Eddig nem történt meg. 10 alkalommal telefonáltam Önöknek de semmit nem tudtam elérni. Nagyon kérem Önöket, hogy mihamarabb szìveskedjenk vissza utalni részemre a 146.040 ft-ot. Foglalási szàm: EFY56J. KÖSZÖNETTEL: HELMAJER KATALIN
Helmajer Katalin - 2023-03-24
Kényelmetlen az 5 óra út.
Sanya - 2023-01-22
Nem volt élményem szerintem ti is tudjátok
Nekem nem nagyon tetszik :) - 2022-11-22
Legnagyobb élményem az volt, mikor leszallasnal elpattantunk a pályáról, mint a gumilabda :D
Indulaskor oda- és visszauton is csak néhány perces késés volt, melyet a repülés alatt sikerült beho - 2022-07-14
Nagyon jó volt ☺️
Réka - 2022-03-15
A késő esti indulást nem találtam jónak.Éjszaka nincsenek jó csatlakozások.
- 2022-02-02
A fapadosnak nevezett járaton plusz 150 ezer Ftal a onnét kellett fizetni, mert a rendszerük nem engedte, hogy online becsekkoljunk..
Isti - 2021-08-24
Viszonylag sok gyermek volt a fedélzeten, de egy kis apróságot sem kaptak, jól esett volna, ha akár internetről kinyomtatott színezőt vagy pár ceruzát kaphattunk volna. Netán pár szem cukorka.
Éjszakai járattal jöttünk haza, kértem takarót a gyerekeknek, a válasz az volt: "a fedélzeten nem tartunk takarót".
Avanda - 2020-03-09
Visszafelé késett a gép, pont akkor, amikor menetrend szerint is nagyon későn érne Ferihegyre.
Charleroi - 2020-02-12
Ez első utazásom repülővel, nagyon szép élmény volt! Szép tiszta utastér, udvarias személyzet, csak dicsérni tudom!
Éva - 2020-02-10
soha többet wizzair, csak ha nincs más lehetőség- az ülések kényelmetlenek, a tisztaság hiányos volt, a kiszállásnál műszaki okokra hivatkozva hajtják ki az utasokat, hogy minél kevesebb földi idejük (= költségük) legyen
"Marika" - 2020-02-07
Dubaiból induló gépünkön a felszállást követően közölte a személyzet, hogy sajnálják, de elfogytak a szendvicsek. Ennek pótlását nem tudom miért nem tudták megoldani egy 5,5 órás útra.
Majd ezt követően tájékoztattak, hogy az iraki, iráni helyzet miatt a légtérben nem repülünk át, kerülőúttal megyünk, ami plussz 3 óra repülési időt jelentett.
Volt egy kb. 30 perces várakozás Larnacán, ahol feltankolták a gépet, lecserélődött a pilóta, a személyzet.
Az élelmiszereket nem töltötték fel.
Azon utasok, akikért vidékről jöttek, már tájékoztatni sem tudták a 3 órás plussz útra, nem értem miért nem még a chec ...
Hajnalka - 2020-02-06
Olaszországban a pultot chekkolásnál késéssel nyitották meg.A hölgy aki fogadott minket lekezelő stilusban viselkedett.3 szor álltunk sorba mert nem volt képes megmutatni merre menjünk mivel egy plusz csomag volt nálunk amiért 60 Eurot elkért ami itthon 10ezer forint ha megveszem.Telefonon kértünk segítséget hogy értsük mit mond de ő azt mondta az ismerősünknek hogy sokan vannak a sorban ő erre nem ér rá és vissza dobta a telefont mondanom se kell ez a második sorban állásnál történt.Amikor már mindenkivel végzett és harmadszor is odamentünk volt ˇ"kedves" és elkísért minket ahova kellett folyamatos olasz beszéddel.(gondolom nem dícséreteket szórt ...
Gaál Péter - 2020-02-04
pontos, kedves személyzet, profi pilóták, szuper ár :)
Melcsi - 2020-02-03
A járat pontosan indult és érkezett. A repülőjegy olcsó, de minden szolgáltatás (csomag, ülés stb.) extrának számít, és jelentősen növelik az árat. Több jegy vásárlásánál sem automatikus, hogy az utasok egymás mellett ülhetnek.
Az online check in nehézkes.
traveller - 2020-02-01
Az odaúton 2 órás késéssel indult a gép. Mivel ez így éjfél körüli érkezést jelentett, kétséges volt, hogy elérjük-e az utolsó transzfert, s ami még nagyobb gond, hogy az előre eltervezett helyijárattal el tudunk-e jutni a szállásra (amit úgy választottunk, hogy ott állt meg előtte). Hajszálon múlt minden. Azért éreztem magam "becsapva", mert ha mégsem jön össze a csatlakozás, egy esetlegesen kényszerű taxizás megnövelte volna a költségeket. Az olcsó repjegy így már nem is lett volna olyan olcsó. A visszaúttal minden rendben volt.
Eddy - 2020-01-30
A személyzettel nem volt semmi baj, Ők végezték a dolgukat rendesen. Az azonban jellemző a légitársaságra, hogy bármilyen címen is, de pénzt szerezzen a repülni vágyóktól. A csomag mizéria határtalan, vagy prioritit veszel, akkor eltekintenek a csomag méret korlátozástól, mert + pénzt fizetsz, ha nem akkor, megbüntet a helyszinen -9000.-Ft- mert a méretes bőrönd is méreten kívüli. Tudom, hogy fogyasztó társadalomban élünk, de ilyen pénzéhes légitársaságot, ahol mindenért fizetni kell, a szolgáltatás pedig nem bővül, hanem szűkűl!
Marcsi - 2020-01-29
50 perces késés. A pilóta elnézést kért ugyan, ami elvárható gesztus, de nem sokat segít a csatlakozások elmulasztása és az útiterv borulása miatti kényelmetlenségen, plusz költségen.
Az Airbus 320 elég szűkös helykínálatu.
A légi személyzettel nincs probléma.
Kovalecz - 2020-01-27
Odafele 1 órát, visszafele másfél órát késett a gép. A visszaúton a magyar pilóta kiváló volt. A turbulenciák, esetenkénti hatalmas oldalszél (Brendon hurrikán) ellenére sima utazásban, és Budapesten a hatalmas, leszállás közbeni köd ellenére sima landolásban volt részünk. Köszönet érte.
Elemér - 2020-01-18
A poggyászom nagyobb volt mint 20*30*40 cm, ezért fizetnem kellett 25€-t. Csak forintban fogadták el, 9000 Ft-ot kértek. Ez 360 Ft/€! Az arcátlan bankokat is megszégyeníti a Wizzair. A becsekkolás az indulást megelőző 48 órán belül lehetséges. A telefonos intézése kényelmetlen, mert a program nem felhasználó barát (szakmám, értek hozzá). Ha az ügyfél hívja a helpdesk-et, akkor 290 Ft/perc büntetést kell fizetnie a zavarásért! Ha kiderül, hogy a weblapon el lehetett volna intézni, akkor az utas plusz 5000 Ft feletti büntetést fizet! ILYEN HELPDESK A VILÁGON NINCS MÉG EGY! Visszafelé 30€-t kellett fizetnem a csomagomért. Ezt a gurulós táskát eddi ...
Tréner - 2020-01-10
December 29.-én a reggel 6 órás gépen volt egy János nevű vezető légi utaskísérő. Egyszerűen zseniális volt, nagyon kedves és nagyon humoros, bearanyozta az utunkat, köszönjük szépen!
nadasieri - 2020-01-09
Sajnos hiába fizettünk pluszban a helyjegyekért nem egymás mellé szólt a jegyünk és nem is ablak mellé. Első repülésem volt, így elég kellemetlenül érintett. Talán ez volt a legnagyobb kellemetlenség a kisebbeket nem is említeném :(
E - 2020-01-07
Az értékelésem nem a wizzair, hanem a repjegy.hu felé szól. Sajnos utolsó nap kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem tudok elutazni Szilveszterre, és lett volna valaki, aki átvette volna a jegyemet. Ugyanakkor hiába vagyok regisztrált wizzair felhasználó, mivel a repjegy.h-n keresztül foglaltam a jegyet, be check-olni be tudtam, viszont nevet átíratni csak a repjegy.hu-nak lett volna joga, ahol vasárnap nincs semmilyen ügyfélszolgálat, a géphez pedig hétfő kora reggel el kellett indulni. Így az átírásra nem volt lehetőség. Ezért azt ajánlom, mindenki inkább direktbe vegye meg a jegyét a légitársaságnál, mert úgy van lehetősége módosításra.
Anna - 2020-01-07
Nem kimondottan ezzel az úttal kapcsolatos az észrevételem, de nem szimpatikusak azok az intézkedések, amelyek mindegyike az utazás költségeit növeli. Ezek közül különösen az, hogy az együtt utazók csak külön díj ellenében kaphatnak egymás melletti ülést. A légitársaság számára az egymás melletti ülés biztosítása semmi költséggel nem járna, csak az utasokat bosszantja.
Ugyancsak e kategóriába tartozik a fedélzetre felvihető csomagok méretének korlátozása. A 40x30x20 cm-es csomag egy nagyobb méretű női retikül lehet csak.
znemon - 2020-01-06
Mindenekelőtt leszögezem, hogy tökéletesen szabályos méretű, a légitársaság által megadott méretű kézipoggyásszal utaztam. Mégis, közvetlenül a beszállás előtti ellenőrzésnél az alkalmazott azt mondta, hogy pótdíjat kell fizetnem, mert gurulós bőrönddel utazom. Azt válaszoltam, hogy erre semmilyen leírást nem találtam, mire bemutatta a beszállókártyámat, ahova tényleg egy hátizsák grafikája volt feltüntetve, de semmilyen szöveges rész nem tiltotta a gurulós bőrönd felvitelét a fedélzetre. Még egyszer próbálkoztam elkerülni a pótdíj befizetését, de nyilván az ember fel szeretne kerülni a gépre, ezért fizettem: 9.ooo.- Ft-ot. Felháb ...
európai utazó - 2020-01-06
Nagyon kellemes és élvezetes repüléseim voltak decemberben. Nagyon köszönöm a csodás felszállásokat és landolásokat! Élmény és öröm volt Veletek utazni. Hálás Köszönetem, hogy elrepítettetek a lányomhoz!
Hajnalka - 2020-01-02
Már több alkalommal is utaztam a Wizz Air légitársasággal és azt tapasztaltam ,hogy pontosak,a személyzet kedvesek és segítőkészek az utasokkal szemben. Kivánok a csapatnak Boldog Békés ünnepeket !!!
tikaszmari - 2019-12-19
5 órát vártunk a római repülőtéren, nagy élmény volt
Mezős Tamás - 2019-11-29
Luton Budapest útvonalon 1 órás volt a késés. Volt két üres hely mellettem, a társam ülőhelye mégis távol esett az enyémtől. Ettől eltekintve az utazás kellemes volt.
Pedellus - 2019-11-26
Egy igen kifogásolható, ami általában minden légitársaság járataira jellemző, hogy a tájékoztatás, akár anyanyelvi, akár idegen nyelvű, ami általában angol, szinte alig érthető, mert akár a kapitány, akár az utaskisérők mondják, úgy hadarnak, hogy még anyanyelven is nehezen érthető a közlendőjük, nem beszélve a tanult és középszinten idegen nyelvet beszélő utasok számára.
Ezt igen fontos lenne megfontolni, és ezen változtatni.
Ha így marad, szinte nincs értelme a szöveges tájékoztatónak.
Amikor ezt egy férfi utaskisérőnek a járaton megemlítettem, igen csak elfogadhatatlan választ, magyarázatot adott.
Jó lenne, h ...
Ciprian - 2019-11-17
Minden szuper volt az utazás során, egyedül a 48 órai visszafelé történő becsekkolás jelentet gondot, így meg kellett vennünk a fix ülőhelyet ami az út előtt néhány nappal már elég borsos áron sikerült.
Gajdan Mária - 2019-11-12
Köszönöm a kérdéseket!
Sima indulás és repülés valamint leszállás.
Kedves Légi kísérők voltak oda és vissza.
Köszönöm szépen! :)
Krizantém kertész - 2019-11-12
Megrendeltem a priority szolgáltatást ami nem teljesült. Az elsőbbségi beszállás csak névleg volt, a csomagok méretét senki sem ellenőrizte. A Budapesti beszállító "konténer" minősége borzasztó. A gép és az utazás maga teljesen rendben volt, az ülések nem nagyon kényelmesek ,de nem is túl kényelmetlenek, a személyzet udvarias volt, étel ital csak fizetésre , de ezt tudtuk előre.
Mind odafele mind visszafele a földi személyzet túlterheltnek tűnt, és ez meglátszott a hozzáállásukon. Visszafele a gép 2.5 órát késett amit egyáltalán nem kezeltek le. Nem jól vagy rosszul hanem sehogyan.
A priority szolgáltatás nem teljesítése tulejdonk ...
Budapest-Berlin - 2019-10-31
A repülőúttal,a járattal nem volt gond,teljesen elégedett vagyok.Viszont repülőjegyet gyereknek vásárolni.....na,az nem volt egy egyszerű feladat.
Ágika - 2019-10-29
Nemrégiben a Wizzair-rel utaztam. A földi kiszolgálást végző alvállalkozó partnerük, a Malév Ground Handling Zrt. engem túlszámlázással megkárosított. Az történt, hogy a helyszínen derült ki, hogy a kézi poggyászom mérete nagyobb a megengedettnél és ezért a Malév Ground Handling Zrt.-nek dolgozó Hölgy tőlem ezért 8500 Ft-ot követelt a helyszínen vagy nem szállhatok fel a gépre. A Hölgy stílusáról és modoráról inkább ne is essen szó...
A Hölgy sem számlát, sem nyugtát nem volt hajlandó adni a helyszínen. Mondván, hogy elfogyott. Nevetséges.
A Wizzair erről néhány nappal később egy módosított foglalási visszaigazolót kül ...
LuckyyyyBastard - 2019-09-26
Jó lenne ha Debrecenből mindennap indulna este repülő Londonba .Vagy 10 óra környékén mert ha 6 -kor indul csak az ott lakok érik el.Vonattal nem lehet elérni.
szilvicsekanna - 2019-09-22
Wizz Air, Málaga-Budapest..gyakran utazom, eddig megbízható "volt". A február 6.-i több,mint 3 órás késés kártérítési igényre még mindig nem válaszoltak. Az árakat felemelték szépen, a szolgáltatás-megbízhatóság szintjével ellenben. Sajnálatos...:((((
Sandra - 2018-04-12
A személyzet kultúrált, szolgálatkész volt.
Kellemes, zökkenőmentes utunk volt.
Köszönjük.
patkinkzs - 2018-01-05
A légikísérôk végig nagyon kedvesek voltak. Megoldottak pár nyelvi nehézséget is. A kiszolgálás nagyon jó volt. Kellemes út volt.
ptailor1 - 2018-01-04
A gép oda úton késett 80 percet, a vissza úton pedig 60 percet. A pilóta és a személyzet remek munkát végzett.
szabomary21 - 2018-01-03
Nagyon pozitív volt, hogy rugalmas, de alapos volt a személyzet.
Volt szabad hely a vészkijárat sorában, és elég magasak vagyunk, így a lábtérért cserébe vállaltuk az esetleges "vészkilyárat" üzemeltetését.
Lehet, hogy praktikum volt részükről, mi figyelmességnek éltük meg, és nem utolsó sorban elfért a lábunk! :)
Kobidorci - 2018-01-03
Sajnos a kézipoggyászok nem fértek el az ülések feletti tárhelyen. Az üléstér szűkös. A személyzet udvarias és kedves.
szoerzsi - 2018-01-02
A születésnapomon mentünk, már maga az nagyon jó volt. A fedélzeti személyzet barátnőm segítségével megköszöntött, mely során könnyekig hatódtam. Köszönöm! :)
Mártonné Julcsi - 2018-01-02
A repülőút fantasztikus élmény volt.Délutáni járatunk volt februárban,mivel hamar sötétedett,csodálatos látvány volt az alattunk elterülő ezernyi-milliónyi csillogó fény.A kényelmes székekben ülve észre sem vettük,hogy milyen gyorsan repül az idő és a gép.Köszönjük WIZZ AIR!
kerce63 - 2018-01-02
Londonba menet késett a gép, de ezt leszámítva minden rendben volt! Köszönöm!
arosnegizus - 2018-01-02
Összességében jó volt a repülés, kissé késéssel de elértük célunkat. A késői indulási időpontok nem voltak éppen a legmegfelelőbbek a gyerekek miatt.
67Gyongyver - 2018-01-02
Ciprusra indultunk. Nyaralni. Ugyanazzal a bőrönddel amelyikkel már vagy 600×repültem,ugyanezzel a légitársasággal. Elég jól indult minden. Még nem el érkeztünk a beszálláshoz,ahol 2 cm miatt büntetést kellett kifizetnem. Holott PriorityBoardingom is volt,és kifizettem egy drága jegyet,és mivel az egyik barátnőnk lemaradt és le kellett mondanunk a jegyét még a WDC-t is törölték! Köszönjük mégegyszer!!! Reméljük egyszer még lesz saját magyar légitátsaságunk !
Mágia - 2017-12-31
Életemben először repültem és nagyon féltem előtte, de nagyon élveztem. Rettentően kedvesek voltak a személyzet tagjai, az étel és ital választék is színvonalas volt, bár több ételallergiásoknak is fogyasztható ételek lehetne. Az elindulásnál késtünk egy kicsit, de nagyon pontosan odaértünk és haza még hamarabb is.
kovacsreka - 2017-12-31
A velünk egy sorban utazó hölgy a felszállás után lefeküdt az ülésre és a lábát a közlekedő folyosóra lógatta, ezzel akadályozva a közlekedőket. Az arra haladók (a személyzet is) megpróbálták kikerülni, de ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a folyosó másik oldalán ülőt (engem) lökdöstek. A több, mint négy órás út során ez elég bosszantó volt. A stewardessek lehetnének határozottabbak azokkal az utasokkal, akik másnak kellemetlenséget okoznak.
kovacs1peter - 2017-12-31
Ok
Fmk - 2017-12-31
Céges csapatépítő út Milánóba. Kényelmesen utaztunk, azt kaptuk, amiért fizettünk; mindennel meg voltunk elégedve.
gregeszti - 2017-12-31
Gyors repjegyvásárlás, egyértelmű válaszlevelekkel. Kiváló ár-érték arány. A légitársaság telefonos ügyfélszolgálata minden kérdésemre válaszolt. Így egyszerűbb a külföldön élő családtagok meglátogatása.
Adambig - 2017-12-31
Brüsszeli retúrjegy, mindkét út a Wizz-zel. Semmilyen fennakadás nem volt, a visszaúton kicsit késve indultunk, de behoztuk menet közben a késést. Azt kaptuk amire számítottunk, amiért fizettünk, teljesen meg voltam elégedve.
gregeszti - 2017-12-31
Kényelmes és megbízható, főleg más fapados légitársaságok tekintetében. Hosszabb utazás során is megbízható partner. Örömmel utazunk velük a jövőben is. Köszönjük.
szerzso - 2017-12-31
Jó ár-értékarány, fedélzeti szolgáltatások színvonala megfelelő.
gy - 2017-12-31
A Wizz Air gépei modernebbek, az ülések kényelmesebbek a Ryanairénél, így az utazás összességében kellemesebb volt. A személyzet is nagyon kedves, mert miután a reptéri biztonsági ellenőrzésnél ott felejtettem a mobiltelefonomat az egyik szürke dobozban, a gépen szolgálatot teljesítő stewardess hasznos tanácsot tudott adni azzal kapcsolatban, hogy ilyenkor mi a teendő. Megfogadtam amit mondott, végül meglett a mobilom, amit visszafelé jövet a reptéren újra a birtokomba vehettem. :-))
Viola6161 - 2017-12-31
Pontos volt az indulás,érkezés.A kapitány nagyon jól tette le a gépet.
Pné Éva - 2017-12-31
Budapest-Glasgow járattal utaztam, a viharos időjárás ellenére biztonságban éreztem magam. Én nagyon elégedett voltam, mind a két repülés alkalmával. Újra ezt a légitársaságot választanám a következő útjaimra.
szerencseasszonya777 - 2017-12-31
Megvoltam elégedve a repülés során tapasztalt színvonalas kiszolgálással, illetve a légi kísérők felkészültségével és modorával. Nyeremény utazáson vettem részt testvéremmel, így eleve bármilyen kellemetlenség bagatell problémának tűnt.
LBandi90 - 2017-12-31
A légiutaskísérők viccelődtek a visszaúton. Mindig nagyon komolyak szoktak lenni, ezért nem is tudtam hova tenni ezt, de mindenképpen pozitívum. Kicsit enyhített a repülés miatti félelmemen.
Henri - 2017-12-31
Idén édesanyám nyert egy nyereményjátékkal egy londoni utazást két főre. Szeptember 8-án bátyámmal együtt repültünk ki. Nekem ez volt a legelső repülőút, nagyon izgatott voltam. Számomra minden, de minden nagyszerű élmény volt, majd kiugrottam a bőrömből amikor felszálltunk. A személyzet nagyon segítőkész és a pilóták is nagyon jók voltak, szerencsére nem volt semmi gond. Ez egy örök és egyben gyönyörű emlék, és ezért a lehetőségért nagyon hálás vagyok a szüleimnek.
Lilith - 2017-12-31
A repüléssel és a kapott szolgáltatással meg voltam elégedve- indulás és az érkezés is a menetrendnek megfelelően történt..a légi személyzet udvarias volt..
A felszolgált üdítő és csokoládé valóban jól esett.
ilona.macsai - 2017-12-31
Hannoverbe indultunk a párommal. Rendben volt minden a felszállásig. Felszállás közben erős kellemetlen szag került be az utastérbe. Meghibásodott a klimaberendezés. Előfordul. Többször repülünk több légitársasággal így nem idegeskedtünk. Előfordul. Visszatértünk Budapestre. Mire földet értünk, már várt a másik repülőgép. Átszálltunk és tényleg csak annyi időt használtak el amennyi a helyzet megoldásához szükségeltetett. Nagyon gyorsan, kedvesen és legfőképp mindenki számára megnyugtató hozzáállással kezelte a Wizz Air személyzete a helyzetet. Látszólag minden utas egy kis kalandként élte meg a helyzetet, tudván azt hogy egy ilyen h ...
Bolli - 2017-12-31
A 2017-es évben kétszer is repültem a Wizzair légitársasággal és megvagyok elégedve.A személyzet,úgy a reptéri,mint a fedélzeti légikísérők nagyon készségesek,kedvesek,udvariasak.Legközelebb is őket választom.Sok sikert kívánok nekik.
Oltyán Erzsébet - 2017-12-31
Albániába repültem október végén. A visszaút kicsit zűrösre sikerült, késve indultunk, mindenki türelmetlen volt. Tömve volt a repülő, hatalmas volt a zaj. Eddig ez volt a legkellemetlenebb utazásom.
Pallagi Györgyné - 2017-12-31
Életemben először utaztam repülőn, a fel és leszállás volt érdekes, no meg persze a kilátás (ablak mellé sikerült jegyet venni), a személyzet kedves volt, elmondtak minden fontos tudnivalót. A becsekkolás itthon viszonylag gyors volt, de visszafelé Máltán már jócskán elcsúszott, majdnem háromnegyed órával később indultunk hazafelé a kiírt indulási időnél. Mindent egybevetve kellemes, új élménnyel gazdagodtam.
smaszi - 2017-12-31
Idén márciusban, életemben először lehetőségem nyílt, hogy repülőgépen utazhassak. Előtte nagyon izgultam, mert félek a magasságtól, de mikor már elég magasan voltunk kinéztem az ablakon, az felejthetetlen élmény volt. Az út során egy párszor előfordult, hogy a gép kisebb légörvényekbe került, de erről a személyzet megfelelően, szakszerűen tájékoztatott bennünket. A kapitány, aki történetesen egy hölgy volt, nagyon ügyes volt és az út során elmondta nekünk, hogy milyen magasan repülünk és éppen hol járunk. A személyzet nagyon kedves és udvarias volt. Hatalmas élmény volt, mindennel elégedett voltam, és remélem lesz még lehetőségem r ...
M. Andrea - 2017-12-30
Nyerő vagy, s ezt hinned is kell!
Így történt a mastercard-os nyereményutazásom idén Cannesba, a filmfesztiválra. (Wizz Air - igaz a VIP loung-ból indultunk, tehát sehol egy igazi fapad,....miközben az is jöhet, jöhetne.Nizza - reptér, majd Cannes - Hotel Majestic, ruhápróbák, smink- és frizurakészítés, mint a sztároknak, majd vörös szőnyeges vonulás és a magyar versenyfilm, a Jupiter holdja megtekintése.... 3 nap luxus ott, ahol újságíróként már jártam - luxus nélkül.
Az út, ...a minőség persze Te vagy, tőled függ .A repülés? A repülőút is csak jó lehet, ha ott belül jó minden. :) beva
beva - 2017-12-30
Az utazás kellemes volt, magyar utasok melle szólt a jegyem így mivel tudtam velük beszélgetni gyorsabban telt az idő.A pilóta nagyon ügyes volt mind a fel es leszállásnál.
Galandi63 - 2017-12-30
Évente háromszor-négyszer utazunk és töbnyire wizz air társasággal mindig pontos és megbízható és a kiszolgálás is megfelelő. egy negatívum csupán az, hogy bevezették a fizetős üléseket.
ttoth62 - 2017-12-30
A légitársaság nagyon jó áru repjegyeket (is) kínál, de amint emelkedik a kereslet, úgy emelkedik az ár is. Ehhez nehéz hozzászokni. Plusz az akciók idejére megemelik az árakat, abból adják a kedvezményt, amit végül ugyanannyiért (vagy drágábban) vehetek meg, mint az akció előtt.
safetycar - 2017-12-30
Gyors,gördülékeny ügyintézés,kézséges stewardes,jó pilóták,tiszta,rendezett gép,nyugodt utazás.
Esztella - 2017-12-30
A szolgáltató méltó volt a fapados cégekhez. Már csak a fapad hiányzott.
Mária - 2017-12-30
Jó, hogy repül a wizz közvetlenül Fuerteventura, Lanzarote szigetekre. Mind a kettö gyönyörü volt! Egyiken leszálltunk másikon fel, jó hogy van a wizzair:-)
dozina - 2017-12-30
Az utazás során induláskor igaz pár perc késés volt, de a késésről megfelelő tájékoztatást kaptunk! A levegőben mind az úticél déli, mind pedig hazafelé kiváló volt a kiszolgálàs, mind pedig a termékek is jók voltak! Hazafelé úton a pilóta nagyon kedves volt és minden érdekes eseményről tájékoztatta az utasokat! Valamint a le és felszállás során kiválóan vêgezte munkáját mivel észre sem lehetett venni a földtől való elszakadást illetve landolást! Profi volt!
Gyoriz - 2017-12-30
A reptér és a gép közötti "séta " nagyon kellemetlen. A hangár ahol várakozni kell hideg, szeles, nem illik ehhez a szép reptérhez. A külföldiek csodálkoznak ezen a megoldàson. Más európai országokban szép reptéri busz vagy vonat szállítja az utasokat. Sajnos a sok jó mellett ( kedves, hozzáértő személyzet) ez a kellemetlen èrzés jut eszembe ha erre a repülőútra gondolok.
Üdvözlettel: Edit
D.Edit - 2017-12-30
Már többször utaztam Wizz Air járattal, és mindahányszor hasonló tapasztalatokat szereztem. Ezúttal Barcelonából utaztam haza Budapestre, melynek során először is a személyzet rendkívül körültekintő munkáját szeretném kiemelni - a fiatalos, lendületes cabin crew többször is szemmel láthatóan gondot fordított az utasok biztonságára, mindig mosolyogtak és angolul is beszéltek (ez ugyan elvárás egy légiutaskísérő esetében, mégsem tudja mindenki alkalmazni azt, amit a papírjai igazolnak..). A gép "telt-házzal" emelkedett a levegőbe, jó lett volna néha a kapitány közérdekű információt is hallani (pl. hol tartunk éppen, milyen városok felé kö ...
Adri - 2017-12-30
A felszállás és leszállás borzasztó gyors volt! Lehet, hogy betepülőpilóta volt a pilótánk! Viszont nagyon olcsón kaptam a jegyet és ez jól jött éppen akkor. Getwick-en nem lesz leszállás a közeljövőben?
Annamária98 - 2017-12-30
Nagyon jó és megbízható utam volt a légitársasággal. Pontos indulás és érkezés, kedves utaskísérők és kiszolgálás az út alatt. Az ár megfelelő, sokkal kedvezőbb volt a többi társasághoz képest.Legközelebb is szívesen utazok a légitársasággal!!ha módom lesz rá.
karolyisandorne - 2017-12-30
A személyzet kedves, udvarias volt.Rövid idő alatt messzire jutottunk, ahova kocsival vagy egyéb járművel nem indultam volna el!Köszönöm
fkszilvi - 2017-12-30
Idén hatszor utaztam wizzairrel, egyszer sem fordult elő késés vagy más probléma. A Magyarországon megforduló fapadosok közül a legmegbízhatóbbnak tartom.
aranygaluska - 2017-12-30
Barcelonába utaztam a 16 éves fiammal. Első látogatásunk spanyol földön. A reggeli járattal korán érkeztünk, igy a hosszú hétvégénket jól ki tudtuk használni. Láthattuk a napfelkeltét is! Szeretem ezt a társaságot, hazai, magyarul is elhangzik minden információ. A személyzet kedves, segítőkész. Az eddigi tapasztalataim a fapados társaságokról: messze a Wizz Air a legjobb!!
Anna - 2017-12-30
Egyszerűen fantasztikus. Többször utaztunk a családdal repülőn de mindig van ami ámulatba ejt minket. Azok a légi felvételek amikor fel szálunk és látom alattunk a várost és amikor szálunk le. Azt az élményt nem lehet felülmúlni. Az egész családnak egy nagy élmény. Köszönjük WIZZ AIR.
csutka2014 - 2017-12-30
A gépen a hely szűk volt, de ez egy fapadostól nem meglepő. Minimális késés volt, ami még nem volt zavaró. Luton-ról jöttünk vissza Budapestre, ott viszont az állandó sorbanállás a beszállás előtt, az eléggé problémás. A személyzet egyébként nagyon kedves és segítőkész volt.
Endru - 2017-12-30
Ritkán utazunk repülőn,de nagyon kedvesek és segítőkészek ,tavasszal a lányomékat voltunk meglátogatni Hollandiában és búcsúzáskor kaptam tőlük egy nagyon szép csokor rózsát,amikor a repülőbe beszálltunk azon gondolkodtam,hogyan fogom megóvni a rózsáimat,hova tegyem,hisz Nekem sokat jelentett,amikor a kedves légiutaskísérő odajött és megdicsérte a csokrot és kedvesen felajánlotta,hogy elhelyezi úgy ,hogy ne törjön meg.Számomra ez meghatározó élmény volt,hogy nem csak azzal foglalkoznak,hogy elhelyezzék az utasokat és csomagjaikat hanem figyelmesek és nagyon kedvesek,köszönöm.szerencsésen megérkeztünk és a csokorban is még sokáig gyöny ...
tunderke - 2017-12-30
Ez év tavasszal utaztam Skóciába magáncélú utazásom során a Wizzair Hungary légitársaság szolgáltatásait már többször vettem igénybe. Jelenlegi utazásom során, a szűk szék / mellettem 2 túlsúlyos utastársam mellett szorongtam, így a két órás út kényelmetlen volt a számomra. Egyébként minden mással elégedett voltam, a kapitány nagyon kedvesen üdvözölt bennünket, és a viharos időjárás ellenére biztonságosan repültünk.Skócia nagy élmény volt a számomra!
eva.valla7 - 2017-12-30
A londoni járat Budapestről időben indult, és érkezett Londonba. A visszaút már egy igazi éjszakába nyúló rémálom volt. A beszálló kapu számát az utolsó pillanatokban ismerhettük csak meg, és hogy még kapuzárás előtt odaérjünk, rohanni kellett. Ami végül is, -mint kiderült teljesen felesleges volt - mert a gép kb. másfél órás késéssel szállt csak fel. Semmilyen információval nem szolgáltak az utasok felé. A kimerítő több napos városlátogatás után másfél órán keresztül sorban állva- értetlenül, rendkívül fáradtan vártuk, hogy végre leülhessünk a gép fedélzetére!
martaantonia - 2017-12-30
Nagyon kedvesek voltak a fedélzeten dolgozó személyzet minden tagja.
Anikó52 - 2017-12-30
Több mint két órát késtünk :(. A tájékoztatás és maga a repülőút rendben volt.
ratztamara - 2017-12-30
Moszkvában jártunk, 4napra. Fantasztikus volt, mèg visszajövünk. :)
R75 - 2017-12-29
Malmöbe utaztunk november elején. Az oda és a visszaúttal is teljesen elégedettek voltunk. Nem vettünk ülőhelyet, de mindkét út alatt egymás melett ültünk a párommal, a rendszer így adta az ülőhelyeket. A légiszemèlyzet nagyon kedves és segítőkész volt.
Nariii - 2017-12-29
Ezért az árért teljesen korrekt volt.
Vilonya Balázs - 2017-12-29