Untitled-1

Négy új városba indít járatot a TAP Air Portugal Budapestről

2019. január 18.

Idén négy új úti célra juthatunk el a TAP Air Portugállal: három észak-amerikai városba, Washingtonba, Chicagóba, San Franciscóba és a kanári-szigeteki Tenerifére. 

A 15. magyarországi piacon töltött évét ünneplő TAP Air Portugal prezentációt tartott a Budapest Airporttal közösen, ahol értékelték az elmúlt másfél évtizedet és kitértek a jövőbeli tervekre is.

Lisszabon

„2004-ben az induláskor még Prágában dobbantott a Budapest-Lisszabon járat, ma pedig már heti 900 helyet kínálunk rajta” - mondta Szolnok Péter, a TAP-ot a régióban képviselő CEAS Kft. sales menedzsere.

Egy rövid szünetet követően 2016-ban visszatért a TAP a Budapest Airportra, ekkor a tervek szerint napi négy járat indult volna Lisszabonba, ám ez a szám hamarosan a duplájára nőtt, így 2017 végére már 8 járat üzemelt.

Idén ráadásul három új észak-amerikai pontra is eljuthatunk Budapestről. A lisszaboni átszállással működő járatok júniusban indulnak, cél állomásuk pedig Chicago, Washington és San Francisco. Emellett júliustól a strandolás és pihenés szerelmeseinek is kedvez a TAP, ugyanis a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifére is indítanak majd járatokat. 

San Francisco

A már megszokott módon, szintén lisszaboni átszállással továbbra is elérhető Sevilla, Malaga, Bilbao és Madrid. Portóból pedig a tervek szerint Newarkba, Lyonba, Münchenbe és Frankfurtba utazhatunk tovább. 

Szolnok Péter azt is hangsúlyozta, hogy a lisszaboni átszállásnak van egy nagy előnye: mivel a repülőtér a városban helyezkedik el, így akár 20 perc alatt odaérhetünk a legnagyobb látványosságokhoz, így a következő gép indulása előtt akár időt szakíthatunk egy kis városnézésre is. 

A prezentáció végén adtak egy kis ízelítőt a további elérhető úti célokból, melyek között szerepelt például Madeira, az Azori-szigetek, Szenegál, Mozambik továbbá Dél- és Észak-Amerika számos nagyvárosa. 

A bemutató végén a légitársaság kiosztotta a legtöbb TAP repülőjegyet értékesítő utazási irodának járó díjat, melyet repjegy.hu-t is üzemeltető Weco-Travel vehetett át.

További híreink

Visszatér Budapestre az American Airlines – 2026 nyarán újraindul a Philadelphia-járat

Hírek <p>Az American Airlines 2026. május 21. és október 5. között ismét közvetlen összeköttetést biztosít Budapest és Philadelphia között. A szezonális járat naponta közlekedik majd Boeing 787-8 Dreamlinerekkel, amelyek 234 férőhelyet kínálnak business, prémium turista és turista osztályon.</p>

Az American Airlines 2026. május 21. és október 5. között ismét közvetlen összeköttetést biztosít Budapest és Philadelphia között. A szezonális járat naponta közlekedik majd Boeing 787-8 Dreamlinerekkel, amelyek 234 férőhelyet kínálnak business, prémium turista és turista osztályon.

Afrika, ahogy még nem láttad: 9 lenyűgöző úti cél, ahová a Turkish Airlines repít el

Hírek <p>Ha Afrikáról beszélünk, sokan csak a szafarikra vagy sivatagokra gondolnak. Pedig a kontinens egy igazi kincsesbánya, ahol városok, szigetek és kulturális központok várják, hogy felfedezd őket.</p>

Ha Afrikáról beszélünk, sokan csak a szafarikra vagy sivatagokra gondolnak. Pedig a kontinens egy igazi kincsesbánya, ahol városok, szigetek és kulturális központok várják, hogy felfedezd őket.

Hamarosan feloldhatják a 100 milliliteres szabályt több európai reptéren

Hírek <p>Hamarosan könnyebb lehet a csomagolás: az új EU-s szabályozásnak köszönhetően több európai repülőtéren is feloldhatják a kézipoggyászokra vonatkozó 100 milliliteres folyadékhatárt. A fejlett biztonsági szkennerek bevezetése után új korszak kezdődhet az utazásban.</p>

Hamarosan könnyebb lehet a csomagolás: az új EU-s szabályozásnak köszönhetően több európai repülőtéren is feloldhatják a kézipoggyászokra vonatkozó 100 milliliteres folyadékhatárt. A fejlett biztonsági szkennerek bevezetése után új korszak kezdődhet az utazásban.