Untitled-1 hotel

Delhibe indít új járatot a LOT Varsóból

2019. január 15.

A lengyel légitársaság 2019. szeptember 17-én indítja első nonstop járatát az indiai fővárosba.

Az útvonalat a légitársaság Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépei fogják majd repülni hetente öt alkalommal. A járatokra a jegyek vásárlása 2019. január 16-tól indul el.

A LOT előzetes szándékai szerint az új járatokat rengeteg európai utazó fogja igénybe venni, és ezt a 2017-es évben Indiába utazó, közel 8,9 millió turistára alapozza a légitársaság.

A LOT új járatnyitásának hátterében továbbá fellelhető gazdasági indikátor is, hiszen India a világ hetedik legerősebb gazdasági nagyhatalma, illetve a lengyel befektetők egyik közkedvelt úti célja közvetlenül Szingapúr után.

Delhibe indít új járatot a LOT

A nyári menetrendben szeptember 17-től október 26-ig 22:40-kor indulnak a járatok Varsóból és másnap reggel 9-kor érkeznek meg. A járat továbbá kedden, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap is közlekekedni fog. Delhiből 11:15-kor indul és 15:50-re érkezik Varsóba hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap.

A járatokon három osztály lesz, business, turista valamint a premium economy.

Kapcsolódó tartalmak:

>> Új USA járatok a LOT és a KLM kínálatában

>> Új járatot indít a LOT Budapest és London között

További híreink

Újraindítja járatait az Air China július 7-től Budapestre

Hírek <p>Július 7-től ismét elérhetővé válik a több mint 2 éve felfüggesztett Budapest Peking járat az Air China járataival - jelentette be Szijjártó Péter.</p>

Július 7-től ismét elérhetővé válik a több mint 2 éve felfüggesztett Budapest Peking járat az Air China járataival - jelentette be Szijjártó Péter.

Átlépte az egymilliót a Budapest Airport utasainak száma májusban

Hírek <p>Már csak 22 százalékkal maradt el az utasforgalom a járvány előtti időszakhoz képest.</p>

Már csak 22 százalékkal maradt el az utasforgalom a járvány előtti időszakhoz képest.

Budapest-Lanzarote járat a Ryanair téli menetrendjében

Hírek <p>A Ryanair bejelentette a 2022-23-as téli menetrendjét, egy új járattal, a kanári-szigeteki Lanzarote-ra. </p>

A Ryanair bejelentette a 2022-23-as téli menetrendjét, egy új járattal, a kanári-szigeteki Lanzarote-ra.