A Wizz Air négy új úti céllal bővíti budapesti kínálatát: Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius is elérhetővé válik közvetlen járattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
A most bejelentett négy új útvonal remek lehetőséget kínál a magyar utazóknak új városok felfedezésére, miközben Budapest elérhetősége is javul a külföldi turisták számára.
A bővítéssel együtt a Wizz Air járataival már több mint 70 repülőtérre utazhatunk Budapestről, 33 országba. A légitársaság hetente több mint 2000 járatot indít a magyar fővárosból, ezzel az utasforgalom 36%-át adja. A budapesti bázison 17 repülőgép teljesít szolgálatot.
Az új járatok a következő menetrend szerint indulnak a Wizz Air nyári kínálatában:
A Budapest–Bilbao útvonalon heti két járat közlekedik majd, keddenként és szombatonként, az első járat 2025. július 1-jén indul. Ugyanezen a napon indul a Budapest–Wroclaw járat is, amely szintén heti két alkalommal, kedden és szombaton közlekedik.
A Budapest–Gdansk és Budapest–Vilnius járatok 2025. június 30-án indulnak, és mindkét útvonalon heti három járatot üzemeltet a légitársaság – hétfőn, szerdán és pénteken.
Ez a menetrend kiváló rugalmasságot kínál a rövidebb városi kiruccanásokhoz és a hosszabb nyári utazásokhoz is.
Forrás: airportal.hu
A Black Friday hétvégéjére különleges ajánlattal jelentkezünk: 3 napon keresztül kedvezményes áron vásárolhat repjegy.hu utalványt oldalunkon!
A Lufthansa Group taglégitársaságai – köztük az Austrian Airlines, a SWISS, a Brussels Airlines és az Eurowings – új útvonalakkal és sűrűbb menetrenddel készülnek a 2025. október 26. életbe lépett téli menetrendben, míg a Lufthansa maga a kényelmet és az utazási élményt helyezi új dimenzióba a vadonatúj Allegris kabinkoncepcióval.
A 2025/26-os téli menetrendben rekordméretű hálózattal várják az utazókat az Atlantic Joint Venture partnerei – az Air Canada, United Airlines, Austrian Airlines, Lufthansa, SWISS, Brussels Airlines és Eurowings. Az együttműködésnek köszönhetően Budapestről is kényelmesen elérhető az Egyesült Államok szinte minden fontos városa – New Yorktól Los Angelesig, Miamitól Chicagóig.