Novembertől újra lehetővé tette az USA kormánya a beutazást az oltott turisták számára, ezért a KLM a téli menetrendben megnöveli az amerikai járatainak a számát.
Eközben a holland kormány is visszavonta az Egyesült Államokból érkező, oltott turistákra vonatkozó karanténkötelezettséget, ami tovább erősíti a KLM pozícióját a térségben.
A járvány mérséklődésével, valamint az oltási programok előrehaladtával az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy újra engedélyezi a turisták beutazását az országba. Ez óriási lépés az európai légitársaságok részére is, hiszen a koronavírus-járvány kitörése óta az Egyesült Államok kormánya korlátozta az országba történő belépést az uniós állampolgárok részére.
A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unió schengeni területéről ismét be lehet utazni, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott oltás (magyar szempontból: Pfizer, Moderna, Janssen, Astra Zeneca, Sinopharm) minden előírt adagját megkapta az utas, és ezt igazolni tudja. Emellett a beutazás előtt három napnál nem régebbi PCR tesztet is fel kell mutatni a beszállításnál.
Az enyhülő szabályozásnak köszönhetően a KLM újraindítja Las Vegas-i és miami járatait december 7-től. Azon utasok részére, akiknek törölték az ezen időszakra szóló repjegyüket a szigorodó szabályok végett, ingyenes átfoglalást biztosít a légitársaság.
A KLM Boeing 787-9 Dreamlinerei Miamiba kedden, pénteken és vasárnap, Las Vegasba pedig kedden, csütörtökön és vasárnap közlekednek. A két újrainduló úticélon kívül a KLM New Yorkba, Bostonba, San Franciscóba, Los Angelesbe, Chicagóba, Atlantába és Houstonba is közlekedni fog a téli menetrendi időszakban.
A KLM légitársaság már a járvány kitörésekor is arra törekedett, hogy a lehető legtöbb célállomás elérhető maradjon az utasok részére, így a járványhelyzet idejére a globális hálózat folyamatos helyreállítása volt a KLM újraindulásának középpontjában.
Forrás: airportal.hu
Az AirBaltic legújabb Cherry Sale akciójával most kedvező árakon fedezheted fel Rigát, Helsinkit, Tallinn óvárosát vagy akár a svéd és norvég főváros hangulatos utcáit.
A Ryanair bejelentette, hogy 2025. november 12-től teljesen megszünteti a papír alapú beszállókártyákat.
A Scandinavian Airlines (SAS) a 2026-os nyári menetrendben jelentősen bővíti hálózatát, és Budapestre is több járatot indít Koppenhágából. A légitársaság közlése szerint a dán fővárosból a magyar fővárosba a jövő nyári szezon első felében naponta kétszer is közlekednek majd gépek.