Untitled-1

Budapest a 110., Koppenhága az 1. – itt a Happy City Index toplistája

2025. május 9.

Képzelje el, hogy alig két óra repülés után már a világ legboldogabb városában sétálhat - Koppenhága ugyanis elnyerte a Happy City Index első helyét, amelyet az Institute for Quality of Life állított össze.

A rangsor összeállításakor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a kormányzás, környezet, gazdaság, egészségügy, mobilitás és az emberek boldogsága. A dán főváros különösen az oktatás és innováció terén nyújtott kiemelkedőt, emellett híres a hygge életérzéséről, amely a hétköznapok lassításáról, a meghitt pillanatok élvezetéről és az együtt töltött minőségi idő fontosságáról szól. Ha igazán meg szeretné érteni ezt a különleges életfilozófiát, ne hagyja ki a koppenhágai Boldogság Múzeumot sem!

A város nemrég különleges „életminőség-biztosítási” kampányt is indított, amely garantálja, hogy aki Koppenhágába költözik, boldogabb lesz, mint előtte – ha pedig mégsem, a város segít finanszírozni a hazautat. Hát nem elképesztő?

Érdemes egy pillantást vetni a régiós rangsorra is: Budapest – a kínai Vuhannal együtt – a 110. helyre került a kétszáz várost sorrendbe állító ranglistán, ezzel bronz besorolást kapott. A magyar fővárost Tallinn előzi meg. Ljubljana a 41., Vilnius a 62., Prága a 153., Varsó a 175., Riga a 193., Debrecen pedig a 142. helyet szerezte meg.

A legboldogabb városok top 5-ös listáját Koppenhága mellett Zürich, Szingapúr, Aarhus és Antwerpen vezeti – de a német, osztrák, holland, finn, dél-koreai és kanadai városok is remekül szerepeltek. A világ húsz legboldogabb városa 2025-ben a Happy City Index szerint:

1. Koppenhága, Dánia

2. Zürich, Svájc

3. Szingapúr

4. Aarhus, Dánia

5. Antwerpen, Belgium

6. Szöul, Dél-Korea

7. Stockholm, Svédország

8. Tajpej, Tajvan

9. München, Németország

10. Rotterdam, Hollandia

11. Vancouver, Kanada

12. Bécs, Ausztria

13. Párizs, Franciaország

14. Helsinki, Finnország

15. Aalborg, Dánia

16. Berlin, Németország

17. New York, USA

18. Drezda, Németország

19. Brüsszel, Belgium

20. Genf, Svájc

A repjegy.hu oldalán Ön is könnyedén megtalálhatja a legjobb ajánlatokat ezekre az úti célokra, így akár már a következő hétvégén átélheti a például dán főváros boldog életérzését.

Forrás: turizmus.com

További híreink

Különleges LOT ajánlatok: Utazza be a világot és Lengyelországot szuper áron!

Hírek <p>Foglalj kedvezményesen szeptember 9-ig a LOT Lengyel Légitársaság járataira.</p>

Foglalj kedvezményesen szeptember 9-ig a LOT Lengyel Légitársaság járataira.

Stílus és kényelem a magasban: Az Air France legújabb kedvezményes ajánlatai

Hírek <p>Fedezd fel a világot a francia elegancia jegyében! Az Air France legújabb, Rendezvous akciójával most kivételes áron repülhetsz el vágyott úti céljaidhoz – a távoli metropoliszokig varázsától egészen az egzotikus tengerpartokig.</p>

Fedezd fel a világot a francia elegancia jegyében! Az Air France legújabb, Rendezvous akciójával most kivételes áron repülhetsz el vágyott úti céljaidhoz – a távoli metropoliszokig varázsától egészen az egzotikus tengerpartokig.

Az American Airlines és a United légitársaság is bővíti európai hálózatát

Hírek <p>Új desztinációk sora mutatkozik be, és kulcsszerepet kap a légiközlekedés legújabb sztárja, a rendkívül hosszú hatótávolságú Airbus A321XLR is.</p>

Új desztinációk sora mutatkozik be, és kulcsszerepet kap a légiközlekedés legújabb sztárja, a rendkívül hosszú hatótávolságú Airbus A321XLR is.